Fiatal gazdák induló támogatása VP 6.1.1.

mcdonalds_young_farmers_programme_charles_clack500x327.jpg

Várhatóan 2016 első felében ismét meghirdetésre kerül a méltán népszerű fiatal gazda pályázat, melynek keretén belül induló mezőgazdasági vállalkozók egyszeri jövedelempótló támogatást igényelhetnek.

A várható feltételekről egyelőre keveset tudni, ugyanakkor az már látszik, hogy túlzott mértékben nem fognak megváltozni a kondíciók. Mégis érdemes magunkat átrágni azokon a pontokon, amelyeket már tudunk.

Eszerint változatlanul 18 és 40 év közötti, megfelelő mezőgazdasági szakismerettel rendelkező természetes személyek igényelhetik a támogatási összeget. Fontos megjegyezni, hogy ebben a kiírásban már elméletileg jogi személyként is lehetőség nyílik elindulni, amennyiben annak kizárólagos tulajdonosa és egyben ügyvezetője megfelel a természetes személyekre előírt kötelezettségeknek. Fontos, hogy a személyi feltételhez hozzá tartozik, hogy amennyiben nem jogi személyként, hanem természetes személyként indul a pályázó, úgy ezt már ebben a kiírásban vélhetően egyéni vállalkozóként kell majd megtennie, ugyanakkor az egyéni vállalkozói státusz iránti kezdeményezés a pályázat benyújtásakor nem lehet régebbi 6 hónapnál.

A pályázható összeg változatlanul 40.000 Euro, melynek korábban volt szó a megemeléséről, ugyanakkor annak érdekében, hogy minél többen részesülhessenek a támogatásban, végül marad az eredeti összeg.

Változás azonban az is, hogy a korábbi 90% helyett, most már csak 75% lesz előre igényelhető, a maradék 25% igénylésének a módjára is módosulnak a rendelkezések.

Az üzleti tervet 4 évre kell majd összeállítani, és a létrehozandó vállalkozás legalább 1 fő megélhetését kell, hogy biztosítsa a vállalt időszak végére.

A részletes feltételekkel a következő bejegyzés foglalkozik...