Fiatal Gazda Alprogram (FIG)

farmer-826912_640.jpg

Sokan nem tudják, mi a különbség a Fiatal mezőgazdasági termelő, a Fiatal Gazdák induló támogatásában részesült személy között, továbbá azt, hogy mikor melyik fogalmat használjuk, melyiknek mi a lényege.

Kezdjük azzal, hogy a fiatal mezőgazdasági termelő, mint fogalom, nem azonos azzal, aki részesült a Fiatal Gazdák induló támogatásában fogalmi szinten. A fiatal mezőgazdasági termelő ugyanis bővebb fogalom, ilyen személynek azt tekintjük, aki 5 évnél nem régebben gazdálkodik, vagy induló fiatal gazda jelölt, vagy már elnyerve a támogatást induló fiatal gazda. Azért lényeges az elkülönítés, mert a vidékfejlesztési program nem kizárólag a Fiatal Gazdák induló támogatását elnyert termelőket részesíti előnyben az egyes pályázatoknál.

Ugyanakkor a támogatási rendszerben az utóbbi két csoport részére készült külön tematikus alprogram, Fiatal Gazda Tematikus Alprogram néven (FIG). Ennek a programnak az a célja, hogy előmozdítsa a vállalkozóként indulót, hozzájáruljon gazdaságának megerősítéséhez, gyarapítja az ismereteket, szaktudást, valamint mentorálás, szaktanácsadás révén segítse a gazdaság-indítást.

A FIG egyik eleme a Fiatal Gazdák Induló Támogatása.

A másik eleme pedig a ráépülő támogatások csoportja. Ide támogatások tartoznak elkülönített forráskerettel, vagyis külön az induló támogatást elnyert fiatalok számára az egyébként is pályázható programokon belül elkülönített összegekre pályázhatnak. Ide tartoznak a következő támogatási lehetőségek:

  • - Agrárgazdasági képzések és felkészítő tréningek
  • - Bemutató üzemi programok
  • - Szakmai tanulmányutak, csereprogramok, és gyakornoki programok
  • - Egyéni szaktanácsadás
  • - Csoportos szaktanácsadás
  • - Szaktanácsadók továbbképzése
  • - Állattenyésztési ágazat fejlesztése
  • - Kertészeti ágazat fejlesztése
  • - Mezőgazdasági vízgazdálkodási ágazat fejlesztése

Másik kategória a magasabb támogatásintenzitás csoportja, vagyis azok a pályázatok, ahol a támogatás aránya magasabb a fiatal gazda számára:

  • - Állattenyésztési ágazat fejlesztése
  • - Kertészeti ágazat fejlesztése
  • - Kisméretű terménytárolók és szárítók beruházásai
  • - Mezőgazdasági vízgazdálkodási ágazat fejlesztése
  • - Innovatív projektek beruházásai - mezőgazdasági termelés fejlesztése

A harmadik kategória a többlet pontszámmal járó műveletek kategóriája, ahol a fiatal gazda minőség plusz pontokkal jár:

  • - Minőségrendszerhez való csatlakozás
  • - Ökológiai gazdálkodásra való áttérés
  • - Ökológiai gazdálkodás fenntartása
  • - Tejágazat szerkezetátalakítását kísérő állatjóléti támogatás
  • - Innovatív projektek megvalósítása

Láthatjuk tehát, hogy az alprogram ezekkel a plusz lehetőségekkel ösztönzi a fiatalokat a gazdaságalapításra, majd annak fenntartására és fejlesztésére. Ugyanakkor rendkívül fontos, hogy ezek a többletjogok nem csak az induló támogatás kedvezményezettjét illetik meg, hanem azt is, aki fiatal mezőgazdasági termelői minőségét azáltal prezentálja, hogy 5 évnél nem régebben folytat gazdálkodói tevékenységet. Vagyis a FIG ráépülő támogatásai közül ugyanazok a többletjogok illetik meg a pályázásai során, mint azt, aki Induló Támogatásban részesült.